Szelek

Süvöltö szelek
üvöltő hisztisek
dackorszakot
tomboló gyerek
vízszintesre simítja
az esőből szőtt
ezüstös szőnyeget
és feldobja a tájra
a lenge
gyöngyfüggönyöket
őrületbe űz
pihenni vágyó
kidurrant
felleget
hogy beléd fojtsa
légzésre kényszerülő
létedet
repít fúj hogy
könnyed elered
bócértos zajától
dugul be füled
szelek
hagy kérdezzem
ki a feladójuk
a légipostára tett
egyre színesebb
levéltömegnek
hisz reszket
ha néz
felhőn rockoló
sötét szellemeket
s ti
fütyültök rá akkor is
ha kezetektől
hegygerinc remeg
s már szédül tőletek
a riadt rengeteg
s földig hajló
délceg
fenyvesek közt
nádasba igyekvő
hegyről lefutó vízerek
ha fényre igyekeznek
mint örökre tervezett
porladó szerelmek