virág apró menedék túlélő kék irthatatlan szerelemféle örök egyetlen szívembe költözött gyengeség
Göldner Ildikó versei
Hónap: 2016 december
megszűnt a távolság hallani véltem csendes lélegzetedet keresett szemed kezemben megpihent kezed
ülök de lassan szétrepülök keserű keselyűk tépjetek szét végre a sötét ronda keserveteket
Keltünk a nappal estbe érő hajnalokkal míg a horizonton botladozott mi szoktuk a szabadságot alig hatévesen vizet szeltem a Dunát úsztam át letudva bukfencek sorát…
gyertyát viaszt lángot vigaszt
egyedül ittam meg a bort mit arra tartogattam ha egyszer mégis felszállsz az Intercytire belépsz mint ahogyan mondtad csak várjalak az állomáson hogy könnyebben idetalálhass…
Csak itt vagyok szerencsétlen vétkező és vétlen gát szigorában sohasem hűtlen időbilincsben kezem csak itt vagyok rab elátkozott csalfa nap a galamb leölten röpülni képtelen…
csupa csillag csupa árny csupa pernye csupa szárny
ki tilthatná meg hogy verset írjak bár nincsen eleje sem pedig vége se hossza sem széle de van kiterjedése pár dimenziója néhány ködbe ejtett óra…
azt hiszem csak a képzeletem képes produkálni tökéletesen azt ami jó nekem