erőtlenül betegen egyedül bántva gyengén éhesen kifosztottan szeretetlenül mert kevés volt reménytelenül magam akaratához képest mert alig voltunk már és most nem tudlak feltámasztani képtelen…
Göldner Ildikó versei
erőtlenül betegen egyedül bántva gyengén éhesen kifosztottan szeretetlenül mert kevés volt reménytelenül magam akaratához képest mert alig voltunk már és most nem tudlak feltámasztani képtelen…
bezzeg az erőszakos hóvirágok feltörik a kőkemény földet hogy napra érjenek egyik sem fél a hidegtől és attól hogy elfagy ha bimbói kihajtanak pedig még…
a csontig csupaszított hús nyersen mert sosem álltál ennél élesebben dőlni látszó konok hited a közöny leprájával szemben szembesülni kénytelen mert túlélni lehetetlen az örök…
tavaly ősszel sámlimon ülve rendezgettem a muskátlikat vergődni láttam egy hátára fordult kapálózó rózsabogarat figyeltem mire megy egyedül elkapja- e a lendületet s jobb helyzetbe…
a fehér ötven árnyalata ha rávetül az érintetlen hóra a múlt szégyenletes mocska ötszáz varjú lerabolt álma félbetört tollak angyalszárnya
mind elhagyott ki volt hűtlen lett vagy csak holt
régi karácsonyaimra emlékezem mikor még nem számoltam örök veszteségeimet angyal voltam akkoriban eleven csudajó gyerek az istentisztelet szentségét sem védték gépfegyverek béke volt szívemben velem…
válságban eltaszítva egy idegen világba otthontalan árvaságba másképp mint a parazita az ízeltlábú és a jóllakottságában is hitetlen imádkozó sáska
fehér csipkét öltöttek a hűségben tündöklő örökzöld fák fekete csak szívem a gránit és a mák
őszök dallamán cseperedett az a megisméthetetlen múlt mikor a nap hajnalán nagyapám hordókhoz simult mert dolog volt és nem ismert magával szemben könyörületet néztem ahogy…