Világ

Törődött álmunkban egyre fázunk
van vesztett világunk
közös ketrecünk
múltunk szűkös páholyunk
pár pillanatunk mit szívesen élünk
menekülni vágyó tudatunk
kikopott hallgatag úton baktatunk
már nem ragaszkodunk ahhoz
hogy tükröt fényesítsünk
szögre akasztott köröket futunk
rövidre zárunk
egy húron pendülünk
koporsót ácsolunk bástyát építünk
együtt tervezett holnapunk előtt
megrekedt utunk kérdéses alkonyunk
ha minden percünk unt
és ruhát nyúz a múlt
a tél hófehér mint gyöngyvirág
lekonyult feje
és zene nélküli fagyos napok
nyűgös reggele jól diagnosztizált
méla szívverésünk tűnő névjegye