Madárkám

Dideregő testedet
szárnyam takarta s
mikor a fagy
íjként feszülő teste is
Ámorhoz menekül
madárként repültünk fel
egyre magasabbra
habos felhőre ültünk
mélyébe merültünk
honnan havak erednek
hol nem vagyunk kitéve
mindenféle szélnek
onnan figyeltük
hogy örülnek a hópihék
részegen imbolygó
pilleként repülnek s
ha a vihar csendesül
keringőznek egymással
bújócskát játszanak
majd előkerül a nap s
sugaras büszke fejére
csillagpántos tiara kerül.