Hold

Fogyott a hold
egyre keskenyedett
nem kerülte figyelmemet
hahotázott nevetett
pihegett úgy kacagott
s már néha vele kacagtam
kínomban csodáltam
ahogy látható ütemben
feje elfogyott
éreztem
mindent tesz értem
hogy feledjem mikor
kerek volt képe
morcos és fagyott
s én világgá készültem
mert hitem otthagyott
még féltem
menekültem volna
a napok lármájától
de lassan
elcsendesedtek a zajok
és halkan
mellém bújtak veled
a holnapok
s most ő következett
hűs vigyorával
egyre csak nevetett
s én szerettem miatta
mert mindent megtett
hogy virággá csókolja
halódó kedvemet