Február 1.

Horizont aranycsíkjára
küzdi fel magát a nap
megvilágítani az üres tejutat
tengelyét tört göncölszekeret
s a helyet hol temetett
elszenesült csillagdarabokat
undok unalomra
fröccsentett színvigaszt
fákra mohazöld tapaszt
útjelző irányokat
kirabolt erdőre illúziót
illatos tavaszt
bokorba bujtatott
csöppnyi lángokat
hol mára csak csüggedő
fáradt arcú erdeje maradt
csupaszított cserje
és fa üszke ragadt
lián nyekergő fals zenéje
riadt őzet szólítgat
a milliónyi barna
árnyalat fénye lett
alabástrom-sápadt és sárga
törékeny csontkezek
árva borostyán csavargó hite
veszett bogyó színét
luc és ezüstfenyő ihlette
ment vele föl a mennybe
az ablakot tétova
gyöngy mosdatja
meg megáll majd
gyorsabban folytatja
elsuhanó képek előtted
galagonyabogyókra
vetett ezüst előítélet
por és esőcseppek
kagylóból kiszökött kincsek
erős derekú szenes fatörzsek
fohászért nyújtott kezek
lábnál poshadó jégsziget
köröttük olvadék rezeg
kis tutaj a vízbehalt gally
ellenáll a hidegnek de
kékes kesernyés az ég
épphogy hallik
némi veszteség
körötte rézölű kolónia
elszigetelt telep
lángot vet a ködbe
bozontját szél borzolja meg
mint fekete felleget
törzsét kulcsolja
ruháját szabja
a tél halk szavú szigora
hóba csomagolja
meleg árnyalatba mint
szürke pusztuló ház
hulló vakolata lesz
sárga fűcsomó ráfagyott sara