Szerző: Göldner Ildikó

bársony alszik a rózsán túl tavaszon nótán lenge fátylát dér koronázza jég szabdalja szél babonázza fázósan a tél katicája visszacsalná mégis a nyárba

erődömmel nincsen semmi baj minden egyes rám célzott téglával vastagszik a fal kizárva sötét és a zaj hogy csak nekem és tisztán szólhasson a dal

amit teszek magamért gyümölcsök elegyéből reggelente megiszom a lémet hogy a nap többi részében vitamindúsan magamnak firkáljak meséket

érzed gyengeségedet lever akár a nyaktiló néha egy jókor átadott szó elég ahhoz hogy olvadjon az Antarktiszon a hó

ha nem nyűg az élet kezemben ecset szívemben dalba font csendek

hajnali szédület borzol redőkbe cseppenő vizet a nyár rózsát szór most lángszemű tövis ül tort és ünnepet az összkép monokróm hideg egy száraz ág ököllel…

csupasz elázott fák egyre hangosabban suttogják neved köddé vált csended varjak károgják el felriadt kutyák bánt a reccsenő ág sehol a tavasz néhány eltévedt virág…

máshogy írok más az életem ritkán röpködök és feleslegesen nem édeskedem