A fekete lelkű tavasz csókja képes feltámasztani a halott virágokat fekete lelke nem kedvel ócska álmokat mert fekete morzsol orchideákat oroszlánt simogat bája gombvirágnak barátai…
Göldner Ildikó versei
Szerző: Göldner Ildikó
Hallgat már az eresz horpadtra verte ezernyi csepp míg tombolt a víz a nap betegeskedett ébredt és érkezett beszőni az elkoszolódott rút gyepet hidegét törni…
Álomba rejtem a varázslatokat féltett barázdájába agyamnak hol takaróm alá rejtőzik a nap ne bántsa szemem mert fejem dönt hidegen és zsákba csalogatom a csillagokat…
Az erdőt járva szemet nyugtat a zöld bármerre néz valamit felfedez fülemnek egy apró nesz madár röpte bíbicek halk suhogás ha roppan a faág látom…
Szép ha szomjat olt csöppjeivel az ég s bogyókkal etet kihúzd a telet érzed nincs kímélet ha köd kering körötted és hideg lehelet a füstté…
Rianások helyett lágy zenére vágyna a lélek dallamra ölelő karra s mi közte fájdalommentesebb lét nyugalmára békére arra hol kékebb az ég birodalma és felhőket…
Cirkusz porondján nevetek árván rímekkel küszködök kacéran kábán ölel a köd ború és napsütés között míg ki nem merülök kísért a sárkány talán a sátán…
Jégcsipkés kertemben érezni valami bomlást sziromzsibongást darázskeringőt csillagálmodást frivol merengést tél torkára éleződő kést
Csodákra képes a fény ha érzi hogy enyém és magamhoz ölelem mintha én volnék angyala ki karjába simul átkeringőzni vele a végtelenbe léte a mindenség…
A fény rést szakít a szemhéjon hogy ébressze beljebb araszoljon pupilla mélyére kutatna benne a sötét óvná tőle legfeljebb a csillagot hagyja égve bárányfelhő hű…